Strandokat zártak be a tömeg miatt

Nagyon sokan leköltöztek balatoni nyaralójukba, miután bejelentették az iskolák zárva tartását, ezért néhány strandot be kellett zárni az érkező tömeg miatt.
Ilyen például a balatonalmádi önkormányzati strand is, ahová minden évben szabadon le lehetett járni tavasszal, az érkező tömeg miatt viszont úgy döntöttek az illetékesek, hogy március 20-tól zárva tartják ezt is.
Az elmúlt egy hét tapasztalatai azt mutatják, hogy sokan nem veszik komolyan a vírus terjedésének kockázatát és ehhez hasonló intézkedésekkel kellett felhívni az üdülőövezetbe érkezők figyelmét, hogy a jelenlegi helyzet nem a kirándulásról és a nyaralásról szól.

Kapcsolódó

Idén is keresik a Balaton fagyiját

Immár 11. alkalommal kerül megrendezésre a Balaton Fagyija verseny. - - „A Balaton nemcsak turisztikai
Elolvasom

300 csapattal indul a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

A legtöbb tíz kilósnál nagyobb pontyot kifogó csapat busás nyereményeket zsebelhet be. - - Tizedik, ju
Elolvasom

Rejtett kamerákkal kukkolta vendégeit egy veszprémi szállásadó

A veszprémi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az 57 éves férfit - írja a police.hu. - - Tiltott a
Elolvasom