![]() ![]() Astoria Hotel *** - Étterem Üdülési csekk elfogadóhely! Az ASTORIA HOTEL Balatonfüred városközpontjában 2-3 ágyas szobákkal, 2 lakosztállyal várja vendégeit. Összesen 43 vendég számára nyújthat egyszerre kellemes pihenést. A szobákhoz és az egyik lakosztályhoz tusolós fürdőszoba, a másik lakosztályhoz fürdőkádas-tusolós fürdőszoba tartozik. A szálloda saját étteremmel, drinkbárral, kerthelyiséggel rendelkezik. Járműveik elhelyezésére zárt parkolóban nyílik lehetőség. A szállodakomplexumhoz tartozó üzletsoron vásárlási lehetőség várja kedves vendégeinket. A szálloda épületét 1869-ben építtette a Dőry család, nyaralónak romantikus stílusban. 1910-ben eladták, ezután szállodaként üzemeltették. Ekkor kapta az ASTORIA Szálló nevet. Az épületegyüttest 1950-ben államosították, többféle célra használták, míg állaga annyira leromlott, hogy életveszélyessé nyilvánították és bezárták. A 90-es évek elején újra magánkézbe került, s új tulajdonosa teljesen felújíttatta a szebb napokat megélt szállodát, melyet 2004 nyarán nyitott meg újra, a régi néven – ASTORIA -, a pihenni vágyó kedves vendégek előtt. A kikapcsolódásról szervezett programjaink gondoskodnak: sétahajózás, borkóstolás, lovaglás stb. ÁRLISTA 2010. (Ft/fő/éjszaka)
A szobaár az idegenforgalmi adót nem tartalmazza! Idegenforgalmi adó: - 2010. évi - 400,-Ft/fő/éj (18 és 70 év között) Gyermekkedvezmény: 4 éves korig ingyenes 12 éves korig 50 % Pótágy: 3.800,-Ft/éj Vacsora/ebéd (háromfogásos menü): 2.800,-Ft/fő Vacsora/ebéd 04 – 12 éves korig: 1.900,-Ft/fő
![]() |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||







