A Balaton halai, horgászás, halászat

A Balaton halai

Nemcsak állattanilag, de gazdaságilag is nevezetesek a Balaton halai. Hazánk 76 halfajtájából 41 él tavunkban. Ebből körülbelül 15-félét ismer az, aki szereti a halételeket.
A Balaton legismertebb hala a köves tófenéket, az úgynevezett akadók környékét kedvelő fogassüllő, a Balaton „csúcsragadozója”. Húsa hófehér, szálkátlan, kitűnő ízű és nem zsíros. A halpiac legkeresettebb, legjobban fizetett halainak egyike, ami külföldön is jól értékesíthető, keresett cikk. A Balatonnál a másfél kilón alulit süllőnek, az ennél nagyobbat fogasnak nevezik. Horgászata többnyire akadókra és a mélyebb vizekre korlátozódik. Az igazi szezonja szeptember-november hónapokra esik, de nyáron is horogra csalható leginkább az esti órákban, érzékeny csúszó, vagy végolmos szerelékkel. A fogassüllő a több búvóhelyet kínáló mélyebb, nyílt vizeket kedveli. Táplálékát többnyire az esti-éjszakai órákban, s gyakran a part menti vizekben vagy a vízfelszín közelében szerzi. Teste a tó vízének zavarosságához alkalmazkodva feltűnően világos, ezüstös színű.
Az angolnát 1961-től telepítették be a Balatonba. Az angolna, ragadozó hal. Húsa szálkamentes, kitűnő ízű.
A ponty több változata él a Balatonban, a tőponty és tükörponty a legismertebbek. Elérheti a 25 kg súlyt is ez a mindenevő, de főleg az iszapból kitúrt rovarálcákkal táplálkozó állat. Pontyra a part- és a nádashoz közeli zónákban érdemes próbálkozni. A pontyfélék egyetlen Balatonban élő ragadozóhala a ragadozó őn.
A csuka a legfalánkabb balatoni ragadozó; a nálánál alig kisebb testvérét is lenyeli. A mocsaras környezet jellegzetes hala a nyálkás compó vagy cigányhal és a kárász. A kárász pontyra emlékeztető, nagypikkelyű halunk.
Az ezüstös balin húsa jó ízű, azonban lassan nő, ötödik évében is alig éri el a fél kilót. A dévérkeszeg minden úszója szürke, vörös színárnyalat nélkül. Vízfenéken turkáló mindenevő. Érzékeny bőre fogás után, vagy szállítás közben váraláfutásos lesz, ezért véres keszegnek is nevezik. A keszegek közül a garda eredetileg tengeri hal volt, és a Sión át kerülhetett a Balatonba. A mélyebb vizeket kedveli. Gyakori a Balatonban a lapos keszeg.
Ismert balatoni hal a csapó sügér, a kezdő horgász első zsákmánya.
A szivárványos ökle arasznyi pontyféle, ragadozóhalaink egyik kedvenc tápláléka, a szélhajtó küsszel egyetemben.

Horgászás

A horgászás a mai Balatonon vetekszik a halászattal. Mint más szórakozási lehetőség a Balatonon, a horgászás is csak e század első évtizedeiben terjedt el. A vízről való horgászáshoz a Balatoni Halászati Részvénytársaságtól kellett engedélyt kérni, mivel ők bérelték az egész tavat, a partról való horgászáshoz pedig a parti tulajdonos engedélye, valamint állami horgászjegy kiváltása volt szükséges. Különböző korokban különböző szabályok voltak érvényben. A horgászati tilalmi időt, a halak kifogásánál figyelembe veendő méret és mennyiségi korlátozásokat azonban már a század elje óta rendeletekben határozták meg. A Balatonon- parti horgászatra alkalmas szakaszokat a Tihanyi-félsziget keleti oldalán, a balatonfüredi Tagore sétányon és a balatonalmádi "4 méteres" szakaszon lehet találni. Több mólóról és kemping strandjáról is engedélyezett a horgászat. A helybeli és a tavat már jól ismerő profi vendéghorgászok csónakból horgásznak nagyobb eredménnyel.

Tilalmi időszakok és előírások
- ponty: május 2-június 15.(változó);
- harcsa: (10kg alatt) május 2- június 15.;
- fogassüllő, balin: március 1-április 30.;
- kősüllő: március 1-június 10.;
- csuka: február 15-március 31.

Október 15. és május 20. között 22 órától reggel 5 óráig csak a partról lehet horgászni. Tilos a partról horgászni a Tihanyi-félsziget természetvédelmi területén (nyugati oldal)! Figyelemmel kísérendő továbbá a haltelepítések időszaka (őszi hónapok), amikor szintén életbe léphet 2-3 hetes horgásztilalom. Felnőtt horgász egy időben csak 2 db horgászkészséggel, botonként 3-3 horoggal horgászhat, s használhat ezeken felül egy - 1m2-nél nem nagyobb csalifogó hálót. Ifjúsági horgász egyszerre csak egy bottal horgászhat, legfeljebb 3 horoggal.
A horgászathoz szükséges okmányok: állami horgászjegy - egész évre érvényes, az ország minden területén ezzel az engedéllyel lehet területi jegyet vásárolni. Területi horgászjegy - az adott horgászterületen érvényes díjszabás szerint változó (napi, havi, éves) időtartamra váltható. Útlevél, ill. belföldieknél személyi igazolvány.
Méret és mennyiségi korlátozások

A horgászat alatt fogott halak közül számos méretkorlátozás alá esik, ezek megtartása darabszámmal is korlátozott. Naponta maximum 5, de fajtánként csak három darab tartható meg. Ezen nemeshalak a következő testhosszméret felett tarthatók meg: kősüllő: 20 cm; ponty, fogassüllő: 30 cm; csuka, balin, amur: 40cm; harcsa: 50 cm. (A hal testhossza az orrcsúcstól a farokúszó tövéig mért távolság). A legtöbb halra az ivás ideje alatt tilos horgászni. Mindez nem vonatkozik a keszegfélékre, azok testmérettől függetlenül, napi maximum 10 kg-os mennyiségben foghatók.
Halászat

A balatoni halászatról már 1055-ből vannak adatok. Halászati joga annak volt, aki rendelkezett parti birtokkal,- így általában az uraságé volt e kiváltság- a nép csak bizonyos szolgálatokért halászhatott. A Balaton vizét a tulajdonosok között képzelt mezsgyékkel osztották fel. Engedélyük nélkül sem hajózni, sem fürödni nem lehetett volna. A valóságban a halászatot és a „nádlást” kivéve a tulajdonosok nem gátolták a Balaton használatát. A XIX. század végén a vízbirtokosok megalakították a Balatoni Halászati Társaságot, mely bérbe adta az egész halászatot a siófoki székhelyű Balatoni Halászati Részvénytársaságnak.
A XVIII-XIX. századig a nyári halászat nem volt nagy jelentőségű, egyszerű eszközökkel, -mint a vejsze, varsa, szigony, borító- nem is lehetett túl sok halat fogni. A nyári melegben az akkori közlekedési és útviszonyok miatt amúgy sem tudták a gyorsan romló halat messzire szállítani, így amit kifogtak el is fogyasztották, vagy a környéken eladták. A halászfalvakban komolyabb eszközöket használtak, így a zsákmány is nagyobb volt. Bödönhajóikkal járták a vizet, ebben vitték a hálót és más használati eszközöket. A bödönhajók helyét, az 1900-as évektől, az ún. lentahajók vették át.

Bödönhajók: A halászok bödönhajói a Balaton legkorábbi vízi járművei voltak. Egyetlen tölgyfa törzséből faragott ladikok ezek, amelyekben legfeljebb két ember fért el, mégis századokon át ezek bonyolították le a két part - Somogy és Zala - között a személy- és áruforgalmat. Ez utóbbi célra az úgynevezett „kötött hajó” szolgált. Deszkákkal összeerősített két bödön volt ez, melyben az árut a deszkákra rakták, az evezősök pedig a két csónak orrában dolgoztak. Kétféle bödönhajó volt használatban. A kisebb, kb. 3 méterest 1-2 ember tudta használni, a nagyobb, 4-5 méter hosszú volt, négyen is elfértek benne szerszámostól. Keresztmetszetét körte alakúra faragták, hogy stabilabb legyen, de még így is borulékony volt. Ezért gyakran kettőt összekötöztek, s így halásztak belőle.
Lentahajók: Ezeket a nagyobb méretű és teherbírású palánkos, lapos fenekű hajókat a XIX. század 60-as éveiben a tiszai halászok terjesztették el. Ők a Tisza szabályozása, ottani halászati területeik beszűkülése miatt jöttek a Balatonra. A nagyüzemi halászat velük vette kezdetét.

Társas halászatnál 800 - 1000 m hosszú hálót két hajó között kihúztak, majd a hálóval egy nagyobb vízterületet bekerítettek, végén a hálót összevonták, és a háló közé szoruló halakat - jó fogás esetén néhány száz mázsa halat - kiemelték. Hasonló módon történt a jég alatti halászat is. A jégen lékeket vágtak, a nagy hálót leeresztették, majd a jég alatt kerítették a halakat a hálóba.
Jég alatti halászat: A „jégi halászat” több okból volt fontosabb, mint a nyári. Ekkor a hideg miatt a halat messzire lehetett szállítani, a távolabbi piacon jobb árat adtak érte. A „gyalom”, az öreg háló is csak ekkor került elő, mert ezt a hálót a bödönhajókkal nem lehetett használni. A vastag jég viszont elbírta a felszerelést szállító szánkót. A „gyalom” 200-400 méter hosszú, kétszárnyú, középütt zsákkal ellátott kerítőháló volt. A „bedöntőlék”-en keresztül eresztették a jég alá, ott a háló kötelével megkötött „vezérrúd”-at a húzólékek irányába igazgatták. Erre szolgáló eszközük egy villás bot, a „gemics” volt. A lékeket „jegellő” fejszékkel vágták 15-20 lépésenként. Magát a hálót a lékből kivezetett kötéllel húzták, amelyet a vezérrúdra erősítettek. A húzókötélen „cibék”-et (vállon átvethető heveder) helyeztek el, amelyek láncal voltak ráfogatva. Így húzték a hálót léktől lékig, végig a jég alatt. A csizmájukon - csúszás ellen- jégpatkót viseltek a halászok. Amikor több órán át tartó nehéz munkával eljutottak a „kihúzólék”-hez, vagy „ajtó”-hoz, előbb a vezérrudat, a köteleket, majd a hálószárnyakat emelték ki, s legvégül a hallal telt zsákot.
A balatoni halászat specialitása a garda halászata volt.
Garda halászat A „látott hal”-így is nevezték a gardát- halászata, a tihanyiak specialitásává vált. Ennek oka, hogy vízhez közeli hegyek csak itt vannak. Ősszel, amikor a garda nagy tömegekben a Tihanyi-félszigetnél vándorlásba kezdett, kimentek a vízre a halászok. A szürkészöld hátú, bandázó rajok, úszó, sötét felhőként tűntek fel a vízen. A halászok egyike megfigyelőként a tihanyi hegyek oldalát járta, és onnan kémlelte az elszíneződött vizet, majd kabátjának lengetésével irányította a vízen hajózó halászokat a gardatömegek felé.
Napjainkban a balatoni halászat - eltekintve a sporthorgászattól - nagyüzemi módon történik. A halászatot teljesen gépesítették, motoros hajókról vetik ki, majd vonják össze az 1000-1200 méter hosszú hálót. A balatoni halászat fő kitermelési időszaka az év hideg hónapjai, az októbertől áprilisig terjedő idő (hacsak be nem fagy a Balaton). A halmennyiség egy része a konzervgyárba, más része országos közfogyasztásra kerül. A nyári zsákmány, melynek majdnem a fele nemeshal (főleg fogas), zömmel a Balaton környékét látja el friss hallal.

Forrásmű: Panoráma Kiadó-Balaton

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player