Hamarosan szabad lesz a bicikliút Balatonakarattya és Balatonboglár között

Hamarosan szabad lesz a bicikliút Balatonakarattya és Balatonboglár között

A Balatoni Bringakör fejlesztésének távlati célja, hogy a több mint 20 éve kiépített vonalvezetés felülvizsgálatával, immár ideális nyomvonal mentén tegyék alkalmassá az útvonalat az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett turistaforgalom megbízható lebonyolítása érdekében. A komplex fejlesztés 2019 áprilisában azon szakaszok felújításával kezdődött, ahol a beavatkozások jellegéből fakadóan nem volt szükség építési engedélyekre. A beruházó a főszezonban igyekszik a beavatkozási területeket minimálisra csökkenteni a nyaralók zavarásának elkerülése érdekében.

A NIF Zrt. vezérigazgatója,  Nagy Róbert a Magyar Építőknek adott interjúban elmondta: a kerékpáros fejlesztéseknek köszönhetően a Balaton vonzereje jelentősen növekedni fog. Abban bízik, hogy a turisták mellett a helyi lakosok már a jövő év tavaszán élvezhetik is ezeket az eredményeket.

Európai viszonylatban, a turisztikai célú kereképáros rendszereket figyelembe véve – beleértve ebbe az európai nagyobb tavak környékén található kerékpárutakat  is –, elértük a nemzetközi színvonalat a Balaton körüli kerékpárutak minőségét tekintve – tette hozzá a NIF Zrt. vezérigazgatója.

A déli parti szakaszokhoz kapcsolódóan a Zamárdi – Szántód szakasz ez év májusában lezárult, Zamárdit és részben Szántódot érintő szakaszának részeként még kivitelezés alatt álló a Mikszáth Kálmán utcával párhuzamosan a Rigó utca és Tihany utca közötti gyalog-, és kerékpárút építési szakasz műszaki átadása 2021 decemberében megtörtént.

Ezzel a NIF Zrt. közel 3 évig tartó fejlesztése a Balatoni Bringakör déli partján Balatonakarattyától Balatonboglárig lezárult, a kerékpárosok 2022-ben ezen a szakaszon már útépítési korlátozások nélkül élvezhetik a fejlesztés eredményét.

A nem-engedélyköteles fejlesztések 2021 tavaszán megkezdett szakaszainak második ütemében érintett településeken (Balatonalmádi, Csopak, Balatonfüred, Aszófő) a megkezdett munkálatok 2021. december elején fejeződtek be.

A nem-engedélyköteles beruházások folytatásaként 2021 novemberében megkezdődtek a munkálatok Balatonakali, Révfülöp és Badacsonytördemic településeken és folytatódni fognak Ábrahámhegy és Gyenesdiás település lakóutcáinak felújításával. A beruházás tervezetten 2022 első negyedévében zárul.

A 2021 tavaszán megkezdett Örvényes és Tihany közötti gyalog- és kerékpárút szakasz átépítése 2021. november végére fejeződött be.

Keszthely-Fenékpusztánál 2022. január végéig az M76-os autóút építése keretében és ahhoz illeszkedően átépítik a Balatoni Bringakör érintett szakaszának nyomvonalát. A kerékpárosok előreláthatóan 2022 tavaszán vehetik birtokba az új útvonalat.

A Sármellék felé vezető kerékpárúton a Balatoni Bringakörtől a Kis-Balaton Látogatóközponthoz vezető útcsatlakozásig tartó szakaszon, szintén a fenti M76-os autóút építési projekttel egyidőben jövő év márciusára befejeződnek a munkálatok. Néhány éven belül a teljes Sármellékig tartó kerékpárút is elkészülhet. A Balatoni Bringakör ezen szakaszát hazai költségvetési forrásból finanszírozzák.

Idén októberben a Balatonrendes és Ábrahámhegy közötti körülbelül 2 kilométer hosszú szakasz kivitelezése indult meg, illetve a projekt keretében kiépül a Balatoni Bringakör egyetlen, még hiányzó szakasza, mely Balatonrendes települést érinti.

Az új szakasz összeköttetést teremt Balatonrendes és Kővágóörs településhatárában jelenleg véget érő, és a Balatonrendes túlsó végén kezdődő Ábrahámhegyre vezető kerékpárútszakasz között. A beruházás keretében egy új kerékpáros vasúti átkelőhelyet is kialakítanak.

A Balatonakarattyát, Balatonkenesét és Balatonfűzfőt érintő, 4,2 kilométer hosszú projektben Balatonakarattyán − egyebek mellett – a meglévő kerékpárút elbontását követően elválasztott gyalog- és kerékpárutat alakítanak ki, valamint egy új kerékpáros vasúti átkelőhelyet is kiépítenek. Balatonkenesén a Kikötő utca zúzottköves szakasza aszfaltburkolatot kap, az utca legvégén a biztonságos átkelés érdekében új kerékpáros vasúti átkelőhelyet építenek.

Balatonfűzfőn az útvonal fény-, és félsorompóval biztosított vasúti átkelőhelyen keresztül éri el a Vak Bottyán strand parkolóját, illetve a Mocsár utca Sirály vendéglőtől a vasúti átkelőig tartó párhuzamos kerékpárúti szakaszán a meglévő rossz állapotú, keskeny kerékpárút elbontását követően annak helyén szélesebb kerékpárutat létesítenek.

A Balatoni Bringakör fenti szakaszait európai uniós és hazai költségvetési forrásból finanszírozzák.

Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Civilek fogtak össze, hogy a siófoki mentősöknek jusson cipőre

A siófoki mentősök nagy népszerűségnek örvendenek a helyiek körében. - - Civilek igyekeznek összedobni
Elolvasom

Különleges új programokkal várja a látogatókat a tavaszi szünettől a Folly Arborétum

A húsvéti hosszú hétvégén debütál a nyomozós kerti játék és az ingyenes, gyerekeknek szóló Folly matiné. -
Elolvasom

Megújult a balatonfüredi Anna Grand Hotel, az Anna-bál helyszíne

Az északi parti város ikonikus épülete már szinte eggyé forrt a településsel az idők során. - - Teljes
Elolvasom